Sziasztok Drága Olvasóim!
Íme itt van a Maratom-i program következő "része", vagyis egy novella.
Láthatjátok, hamarabb érkezik, vagyis tegnap este megérkezett a kért kommentszám. Ennek nagyon örültem és nagyon szépen köszönöm, hogy írtatok nekem! :)
Most is ajánlok egy számot :)
Ajánlott szám: 3
Láthatjátok, hamarabb érkezik, vagyis tegnap este megérkezett a kért kommentszám. Ennek nagyon örültem és nagyon szépen köszönöm, hogy írtatok nekem! :)
Most is ajánlok egy számot :)
Ajánlott szám: 3
Tehát, int ismert, ha estig megérkezik a kért kommentszám, akkor holnap már a következő program érkezik.
Jó szórakozást!
Puszi
Jégkirálynő
Reggel még más volt
minden. Egy más ember kelt ki az ágyból, sétált el a fürdőszobába és indította
napját. A változás azonban minden pillanatban ott van. Sokan azt mondják
lehetetlen, de nem az. Minden lehetséges. Olyan helyzetek is egészen valóságosak
lehetnek, amire szinte senki sem gondol. Most pedig ott áll a színpad közepén
és átéli az utolsó pillanatát. Megáll, kezeit kecsesen széttárja, majd kitekint
a tömegre. Bal lábát megemeli és lefeszített lábfejét oldalra nyújtja ki.
Lassan és kecsesen, majd szökken egyet. Pár aprócska lépés, majd újra megáll.
Fejét oldalra fordítja és kitekint. A látómezőjében csak a sötétség uralkodik,
a reflektor fénye, ugyanis mindent elsötétít körülötte. Csak ő látszik és ha
előre néz a fénysugár. Amint azonban megtanul azon átlátni, megpillantja a tömeget,
akik lesik minden mozdulatát. Fejét hirtelen a másik irányba fordítja, majd
jobb kezét a kontyához emeli. Összezárja ujjait és felemeli a kezét. Egyesével
bontogatja ki az ujjakat és lassan felemeli a fejét. Szökken egyet, majd gyors
mozdulatokkal a színpadot körbetáncolja. Forog, majd egy lendületet vesz és a
magasba ugrik. Lábait a levegőben spárgába nyújtja, majd mielőtt újra talaj
lesz a talpa alatt, felkészül a földet érésre. Ott áll a színpad közepén és
elkezd körbe és körbe forogni. Érződik a levegőben valami. A zene ritmusa
megváltozik, a zene tempója felgyorsul, majd lassan a lágy hangzás teríti be a
színház légterét. Az ütemek kezdenek fogyni a nő forgásának sebessége
folyamatosan csökken, majd a zene megáll a nő pedig a színpad közepén áll
immáron mozdulatlanul. Egyszer csak a fény elalszik és sötétség keríti
hatalmába az óriási épületet. Kisebb némaság, majd a színpadon újra kigyulladt
a fény. A nő immáron állt a tömeg előtt. A nézők tapsviharban fejezték ki
véleményüket. A nő úszott a sikerben. Meghajolt a nézők előtt ők pedig csak
tapsoltak és tapsoltak. A tánc pillanataiban el is felejtette, hogy délelőtt mondták
ki a válását. Felfordult az élete és immáron ismételten szabad lett. Nem
működött a dolog. Sokáig csak így nyugtatta magát, de ez nem teljesen volt így.
Volt férje megcsalta a féltestvérével. Ez kiderült ő pedig nem tudott
megbocsátani. Annyira hitt a boldogságban, hogy boldogtalan lett az élete.
Becsapták és megvezették az emberek őt, majd meghozott egy döntést és nem
lehetett eltántorítani. Reggel ott ült és várta azt, hogy lezáródjon egy
időszak és megkezdődhessen egy új az életében. Egy tiszta lap, amit megérdemel.
Most pedig elbúcsúzott a tömegtől, majd lesétált a színpadról. Az első
lépcsőfoknál megállt és újra kitekintett a plénumra. Szemében megjelentek a
könnyek, majd egy lecsordult. Ez volt a jel, mennie kell. Visszament
öltözőjébe. A folyosón döbbent arcok fogadták, akik még csak most tudták meg ez
volt számára az utolsó. A jégkirálynő utoljára fagyasztotta meg mások szívét,
miközben az övé szépen lassan megszabadult jégpáncéljától. Egészen élettel
telivé vált. Mosolygott a folyosón lévő művésztársaira, de ők is látták a szeme
sarkában lévő könnyeket. A könnyfátyol borította látómezőben kissé nehezebb
volt az eligazodás, de a rutin könnyedén juttatta az öltözőbe. Belépett, majd
azonnal becsukta maga mögött az ajtót. Vett egy mély lélegzetet, majd leült az
óriási tükör elé. Elmosolyodott. Annyi emlék fűzte ehhez a helyhez. Rövid
mozdulatlansággal eltöltött idő után egy vattakoronghoz nyúlt és a
sminklemosójához. Tett a korongra, majd nekikezdett arca megtisztításának. Az
első mozdulatok nehezek voltak számára, de utána könnyen ment. Lemosta a
szemfestéket, azt a kevés alapozót, ami az apró egyenlőtlenségeket takarták el
arcán, levette a műszempilláját. Egy másik nő ült immáron a tükör előtt. A
jégkirálynőre már egyedül csak a kontya emlékeztette, de attól is megszabadult.
Kivette a csatokat a hajából, majd kiengedte hullámos hajzuhatagát. Lendített
egyet oldalra fején, haja pedig könnyedén hullt vállára. Mindezek után
átöltözött. Kint többen is várták, kíváncsian arra mit érez ilyenkor, de ő
senkivel sem akart beszélni. Már nem a táncos, már nem a jégkirálynő volt, már
csak egy egyszerű és hétköznapi ember. Levette ruháját, majd egy egyszerű
hétköznapi ruhába bújtatta idomait. Ezután elkezdte összeszedni a holmijait és
az emlékeit. Elővette táskáját, majd gondosan mindent elpakolt. Miután mindent
eltett egy cetlit vett elő és egy kis üzenetet írt fel rá:
„Magam sem vettem
észre, de a jég megolvadt. Megolvasztottad. Félek tőle, így hát elmegyek.
Jégkirálynő”
Nem írt nevet az
üzenetre és egyszerűen csak letette azt az asztalra. Biztos volt abban, hogy a
címzett megkapja majd azt. Már késő volt, amikor elhagyta az öltözőjét. Senki
se volt már a folyosón, nem nézték már úgy az emberek. Lekapcsolta a villanyt,
becsukta maga mögött az ajtót és ezzel a korábbi életének ajtaját is bezárta. A
kulcsot a szokásos helyre tette, majd elköszönt egyik munkatársától, akivel még
gyorsan összefutott. Kilépve az ajtón pedig nem a művész volt már. Egy
ismeretlen személy másoknak. Kissé hűvös volt már, a libabőr karján meg is
jelent. Bal kezével végigsimított másik karján, majd a táskájába kezdett
keresgélni. A slusszkulcsát kereste. Kisebb bajlódás után megtalálta, majd
lépett az ajtóhoz. Ekkor egy férfi lépett ki a sötétségből. Közeledett felé a
nő pedig megtorpant. Nem fordult meg. Majd a léptek zöreje egyszer csak
megszűnt. Ekkor pedig megfordult. A jégkirálynő szíve egy pillanat alatt
megolvadt. Igaz, mégis lehetetlen.