2013. augusztus 21., szerda

Jégkirálynő

Sziasztok Drága Olvasóim!

Íme itt van a Maratom-i program következő "része", vagyis egy novella.

Láthatjátok, hamarabb érkezik, vagyis tegnap este megérkezett a kért kommentszám. Ennek nagyon örültem és nagyon szépen köszönöm, hogy írtatok nekem! :)

Most is ajánlok egy számot :)

Ajánlott szám: 3

Tehát, int ismert, ha estig megérkezik a kért kommentszám, akkor holnap már a következő program érkezik. 
Jó szórakozást!
Puszi



Jégkirálynő



Reggel még más volt minden. Egy más ember kelt ki az ágyból, sétált el a fürdőszobába és indította napját. A változás azonban minden pillanatban ott van. Sokan azt mondják lehetetlen, de nem az. Minden lehetséges. Olyan helyzetek is egészen valóságosak lehetnek, amire szinte senki sem gondol. Most pedig ott áll a színpad közepén és átéli az utolsó pillanatát. Megáll, kezeit kecsesen széttárja, majd kitekint a tömegre. Bal lábát megemeli és lefeszített lábfejét oldalra nyújtja ki. Lassan és kecsesen, majd szökken egyet. Pár aprócska lépés, majd újra megáll. Fejét oldalra fordítja és kitekint. A látómezőjében csak a sötétség uralkodik, a reflektor fénye, ugyanis mindent elsötétít körülötte. Csak ő látszik és ha előre néz a fénysugár. Amint azonban megtanul azon átlátni, megpillantja a tömeget, akik lesik minden mozdulatát. Fejét hirtelen a másik irányba fordítja, majd jobb kezét a kontyához emeli. Összezárja ujjait és felemeli a kezét. Egyesével bontogatja ki az ujjakat és lassan felemeli a fejét. Szökken egyet, majd gyors mozdulatokkal a színpadot körbetáncolja. Forog, majd egy lendületet vesz és a magasba ugrik. Lábait a levegőben spárgába nyújtja, majd mielőtt újra talaj lesz a talpa alatt, felkészül a földet érésre. Ott áll a színpad közepén és elkezd körbe és körbe forogni. Érződik a levegőben valami. A zene ritmusa megváltozik, a zene tempója felgyorsul, majd lassan a lágy hangzás teríti be a színház légterét. Az ütemek kezdenek fogyni a nő forgásának sebessége folyamatosan csökken, majd a zene megáll a nő pedig a színpad közepén áll immáron mozdulatlanul. Egyszer csak a fény elalszik és sötétség keríti hatalmába az óriási épületet. Kisebb némaság, majd a színpadon újra kigyulladt a fény. A nő immáron állt a tömeg előtt. A nézők tapsviharban fejezték ki véleményüket. A nő úszott a sikerben. Meghajolt a nézők előtt ők pedig csak tapsoltak és tapsoltak. A tánc pillanataiban el is felejtette, hogy délelőtt mondták ki a válását. Felfordult az élete és immáron ismételten szabad lett. Nem működött a dolog. Sokáig csak így nyugtatta magát, de ez nem teljesen volt így. Volt férje megcsalta a féltestvérével. Ez kiderült ő pedig nem tudott megbocsátani. Annyira hitt a boldogságban, hogy boldogtalan lett az élete. Becsapták és megvezették az emberek őt, majd meghozott egy döntést és nem lehetett eltántorítani. Reggel ott ült és várta azt, hogy lezáródjon egy időszak és megkezdődhessen egy új az életében. Egy tiszta lap, amit megérdemel. Most pedig elbúcsúzott a tömegtől, majd lesétált a színpadról. Az első lépcsőfoknál megállt és újra kitekintett a plénumra. Szemében megjelentek a könnyek, majd egy lecsordult. Ez volt a jel, mennie kell. Visszament öltözőjébe. A folyosón döbbent arcok fogadták, akik még csak most tudták meg ez volt számára az utolsó. A jégkirálynő utoljára fagyasztotta meg mások szívét, miközben az övé szépen lassan megszabadult jégpáncéljától. Egészen élettel telivé vált. Mosolygott a folyosón lévő művésztársaira, de ők is látták a szeme sarkában lévő könnyeket. A könnyfátyol borította látómezőben kissé nehezebb volt az eligazodás, de a rutin könnyedén juttatta az öltözőbe. Belépett, majd azonnal becsukta maga mögött az ajtót. Vett egy mély lélegzetet, majd leült az óriási tükör elé. Elmosolyodott. Annyi emlék fűzte ehhez a helyhez. Rövid mozdulatlansággal eltöltött idő után egy vattakoronghoz nyúlt és a sminklemosójához. Tett a korongra, majd nekikezdett arca megtisztításának. Az első mozdulatok nehezek voltak számára, de utána könnyen ment. Lemosta a szemfestéket, azt a kevés alapozót, ami az apró egyenlőtlenségeket takarták el arcán, levette a műszempilláját. Egy másik nő ült immáron a tükör előtt. A jégkirálynőre már egyedül csak a kontya emlékeztette, de attól is megszabadult. Kivette a csatokat a hajából, majd kiengedte hullámos hajzuhatagát. Lendített egyet oldalra fején, haja pedig könnyedén hullt vállára. Mindezek után átöltözött. Kint többen is várták, kíváncsian arra mit érez ilyenkor, de ő senkivel sem akart beszélni. Már nem a táncos, már nem a jégkirálynő volt, már csak egy egyszerű és hétköznapi ember. Levette ruháját, majd egy egyszerű hétköznapi ruhába bújtatta idomait. Ezután elkezdte összeszedni a holmijait és az emlékeit. Elővette táskáját, majd gondosan mindent elpakolt. Miután mindent eltett egy cetlit vett elő és egy kis üzenetet írt fel rá:
„Magam sem vettem észre, de a jég megolvadt. Megolvasztottad. Félek tőle, így hát elmegyek.
Jégkirálynő”
Nem írt nevet az üzenetre és egyszerűen csak letette azt az asztalra. Biztos volt abban, hogy a címzett megkapja majd azt. Már késő volt, amikor elhagyta az öltözőjét. Senki se volt már a folyosón, nem nézték már úgy az emberek. Lekapcsolta a villanyt, becsukta maga mögött az ajtót és ezzel a korábbi életének ajtaját is bezárta. A kulcsot a szokásos helyre tette, majd elköszönt egyik munkatársától, akivel még gyorsan összefutott. Kilépve az ajtón pedig nem a művész volt már. Egy ismeretlen személy másoknak. Kissé hűvös volt már, a libabőr karján meg is jelent. Bal kezével végigsimított másik karján, majd a táskájába kezdett keresgélni. A slusszkulcsát kereste. Kisebb bajlódás után megtalálta, majd lépett az ajtóhoz. Ekkor egy férfi lépett ki a sötétségből. Közeledett felé a nő pedig megtorpant. Nem fordult meg. Majd a léptek zöreje egyszer csak megszűnt. Ekkor pedig megfordult. A jégkirálynő szíve egy pillanat alatt megolvadt. Igaz, mégis lehetetlen.

5 megjegyzés:

  1. Szia!
    Őszinte leszek én nekem nem jött be ez a novella, a történeteket jobban szeretem.
    Nagyon várom az utolsó ígéret folytatását nekem az a kedvencem, remélem hamarosan jó dolgok is történek benne.
    Bocsi!
    Üdv Bella

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nekem tetszett azért, bár tény és való tényleg másabb, mint a történeteid. :))
    Szeretem a novelláidat, de a történetek alakulására kíváncsibb vagyok :D Egytől egyig mind a háromra :)))
    Üdv,
    Hella

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nekem nagyon tetszett ez a novellád is. Megvolt a hangulata az egésznek, ahogy összekapcsoltad a táncosnőt a jégkirálynő szerepével, és hogy "felolvadt" a szíve, amikor kilépett a régi életéből. :) Nem is tudok róla sokat írni, nagyon tetszett, és az enyémmel együtt megvan a 3 komment, szóval holnap várom a frisst :D
    Puszi
    Dorililien

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Nagyon szépen köszönöm a véleményeket, nagyon örülök, hogy írtatok! Holnap érkezik az Utolsó Ígéret! ;)
    Puszika

    VálaszTörlés
  5. Szia :)
    Én mindig szívesen olvasom a novelláid és ez is nagyon tetszett természetesen :)
    Eltérnek a történeteidtől, bár abban mégis hasonlítanak így jobban belegondolva, hogy nagy az igazságtartalmuk és nem csak a rózsaszín életről van szó, hanem magáról a kegyetlen valóságról.
    Köszönöm, hogy megosztottad és olvashattam :)
    Reny

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.

© Novellák, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena